Adókedvezményekről döntött a kormány

Augusztustól kedvezményes áfát vezetnek be a mezőgazdasági szolgáltatásokra és nyersanyagokra, ugyanakkor eltörlik a személyi jövedelemadót a tudományos kutatóként alkalmazott munkavállalók esetében – döntött keddi ülésén a román kormány.

A kenyér esetében alkalmazott 9 százalékos kedvezményes áfát tavaly júniustól terjesztették ki valamennyi élelmiszerre, továbbá a közétkeztetésre és az alkoholmentes italokra. A keddi sürgősségi kormányrendelet értelmében ezt az alacsonyabb áfakulcsot fogják használni idén augusztustól a mezőgazdasági munkálatok (szántás, vetés, trágyázás, vetés, aratás, bálázás) esetében, illetve minden olyan nyersanyagnál (vetőmag, műtrágya, rovarirtó) amelyet a mezőgazdasági ágazat használ. Az összes többi termékre és szolgáltatásra alkalmazott általános forgalmi adót idén januárban csökkentették a korábbi 24-ről 20 százalékra, a hatályos adótörvény szerint pedig az általános áfa 2017 január elsejétől újabb százalékponttal, 19 százalékra csökken.

A tudományos kutatók jövedelemadójának eltörlését Dacian Cioloș minsizterelnök azzal indokolta, hogy Romániában az európai átlagnál hússzor kevesebbet költenek kutatásra és fejlesztésre. Az intézkedéssel arra akarják ösztönözni a befektetőket, hogy Romániába telepítsék kutatói, fejlesztői tevékenységük egy részét, és vonzóbbá akarják tenni a kutatói életpályát a tehetséges fiataloknak. A kabinet számításai szerint ez utóbbi intézkedés évi 26 millió lejes bevételkiesést jelent a költségvetésnek. A mezőgazdasági áfa-csökkentés várható költségvetési kihatásairól nem közölt becslést a bukaresti kormány.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.