A Paradicsom-program ment a lecsóba

A paradicsomtermesztőket támogató programnak „nulla hatása volt", és sok helyütt „masszív csalások" történtek – jelentette ki pénteken Adrian Oros mezőgazdasági miniszter Arad megyei látogatásán.

Oros azt mondta, az úgynevezett Paradicsom-program keretében a négy év alatt összesen csaknem 200 millió euró támogatást osztottak ki a termesztőknek, a kezdeményezés azonban nem érte el a kívánt hatást, a négy esztendő alatt ugyanis folyamatosan nőtt az import.

Ezért a programot ebben a formában megszüntették, és indítottak egy újabbat, amelynek keretében a paradicsom mellett más zöldségek védett területen való termesztésére is igényelhető a csekély összegű (de minimis) támogatás. Erre a programra 150 millió lejt fordítanak idén.

A tárcavezető szerint ugyanakkor nagyon sok helyen „masszív csalások" is történtek a Paradicsom-program keretében. „Egyetlen megyében végzett egyetlen ellenőrzés során 417 fiktív igénylési dossziéra bukkantak" – fogalmazott.

Adrian Oros pénteken Arad megyébe látogatott, ahol a kormány következő négy évre szóló mezőgazdasági programjait ismertette a gazdák képviselőivel.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.