A MOL Románia bővíti a használtolaj-gyűjtésben résztvevő kutak számát, márciustól már a nagyernyei (Maros megye), aradi és suceavai benzinkutakon is le lehet adni az elhasznált étkezési olajat. A bővítést követően most már az ország 11 városában, összesen 46 benzinkútnál működnek az olajgyűjtő pontok. A program indításától, augusztustól számított hét hónap alatt mintegy 1500 liter használt olaj gyűlt össze.
„A program keretében, amelyet a kőolajipari vállalatok közül egyedüliként a MOL indított, számottevő mennyiségű használt étolajat gyűjtöttünk össze, amely ellenkező esetben a környezetünket szennyezte volna. Márciustól kezdődően bővítjük a kutak számát, és reméljük, hogy ennek köszönhetően még többen igénybe veszik majd ezt a szelektív hulladékgyűjtési lehetőséget, és ezáltal hozzájárulnak környezetük védelméhez. A MOL Románia a helyi közösségek rendelkezésére bocsátja logisztikai és humán erőforrás kapacitását, úgy, hogy ebből anyagi előnye nem származik” – jelentette ki Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A legkevesebb egy liter használt étolajat leadó személyek – a készlet erejéig – újrahasznosított műanyagból készült, 2 literes gyűjtőedényt kapnak ajándékba, vagy egyéb hasznos, kis értékű ajándéktárgyat. A programot eredetileg 30 MOL töltőállomáson indították Bukarestben, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen, utólag pedig, a MOL ügyfelek kifejezett kérésére, kiterjesztették Szászrégenre, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredára is. Az elmúlt időszakban a legnagyobb mennyiségű használt étolaj Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen gyűlt össze.
A használt étolaj begyűjtése és újrafelhasználása egyaránt csökkenti a széndioxid-kibocsátást bioüzemanyaggá való átalakítása révén, illetve a vízszennyezést, azáltal, hogy megakadályozza az olaj bekerülését a környezetbe. A program partnere, a Biofilter biztosítja az olajgyűjtő hordókat, valamint az elszállítást ahhoz a létesítményhez, amely a használt olajat raktározza, megtisztítja, továbbá pedig biztosítja annak újrafelhasználását.
A programban részt vevő töltőállomások:
Arad:
Arad – I. Maniu
út 56-62
Arad – Zim
ándi út 3.,
Arad – Aurel Vlaicu
út 244-246
Bukarest:
Bukarest - Barbu Văcărescu u. 62-72. sz., 2. kerület
Bukarest - 13 Septembrie út 204-206A. sz., 5. kerület
Bukarest, Berceni – Măriuca u. 67. sz., 4. kerület
Bukarest, Chişcani – Chişcani u. 1. sz. (Grant-híd kereszteződés), 1. kerület
Bukarest, Colentina – Colentina út 374E. sz.
Bukarest, Fundeni – Fundeni út 161. sz.
Bukarest, Gara de Nord – Dinicu Golescu u. 29. sz., 1. kerület
Bukarest, Giuleşti – Giuleşti út 39. sz. / Grant-híd, 6. kerület
Bukarest, Giurgiului – Giurgiu út 200. sz., 4. kerület
Bukarest, Iriceanu – Serg. Ion Iriceanu u. 25-53. sz., 4. kerület
Bukarest, Iuliu Maniu – Iuliu Maniu u. 15B. sz.
Bukarest, Lujerului – Lujerului u. sz.n., 6. kerület
Bukarest, Otopeni 2 – DN1-es országút, km13+00
Bukarest, Pallady – Theodor Pallady sgt. 66. sz., 3. kerület
Bukarest, Postăvarul – Postăvarului út 24. sz.
Bukarest, Rm. Vâlcea – Râmnicu Vâlcea u. 12. sz.
Bukarest, Turnu Măgurele – Turnu Măgurele u. 110-112. sz.
Bukarest, Virtuţii – Virtuții, út 48. sz., 6. Kerület
București Otopeni – București-Ploiești 127 C
București Odăi –Odăi 425-431
București Pallady 2 – Theodor Pallady 117-199
București Corneliu Coposu – Corneliu Coposu 14
București Valea Cascadelor – Valea Cascadelor 26, 6.kerület
București Militari – Iuliu Maniu 205-215, 6. kerület
Csíkszereda
– Brassói u., sz.n.
Kolozsvár
Kolozsvár – Observatorului / Csillagvizsgáló u. 76-78
Kolozsvár – Dorobantilor / Honvéd u. 58-60. sz.
Kolozsvár – Primăverii / Kalányos u. sz.n.
Kolozsvár – Teodor Mihali / Szopori út sz.n.
Kolozsvár – 1918. December 1-e út sz.n.
Marosvásárhely
Marosvásárhely – Dózsa György u. 76. sz.
Marosvásárhely – 1918. December 1-e sgt. 242. sz.
Marosvásárhely – Nagyernye, Fő út 630.
Nagyvárad
Nagyvárad – Dimitrie Cantemir u. 26-30. sz.
Nagyvárad – Stefan cel Mare u. 89. sz.
Nagyvárad – Kolozsvári út 231 A. sz.
Nagyvárad – Decebal sgt. 51. sz.
Ploiești:
Ploiești 3 – DN 1, km. 63+00
Ploiești 1 – Postei 60.
Suceava:
Suceava – Traian Vuia/ Unirii sz.n.
Székelyudvarhely
– Bethlenfalvi u. 14. sz.
Szászrégen
– Radnótfáji u. 32C-34. sz.
Sepsiszentgyörgy
– 1918. december 1-e út, sz.n.A MOL Aradon is begyűjti a használt étkezési olajat

– 1918. december 1-e út, sz.n.A rovatból ajánljuk:
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.