A Panfora Oil &Gas, a MOL Csoport romániai kutatás-kitermelés tevékenységet végző vállalata az idén mintegy 38 millió dolláros CAPEX büdzsével rendelkezik, működésének első helyszíne pedig az Ex-6 kürtösi blokk. A Román Ásványkincshatósággal aláírt koncessziós szerződést tavaly decemberben ratifikálta a román kormány, és a Panfora az egyedüli kedvezményezettje ennek. "A CAPEX büdzsénk 2013-ra 38 millió dollár, attól függően, hogy a másik két, Románia nyugati részében lévő blokk ratifikálása mikor történik meg” - mondta Zelei Gábor, a Panfora Oil &Gas ügyvezető igazgatója. Kürtös térségében a Román Ásványkincshatósággal egyeztetett munkaprogram a hagyományos olaj- és gázforrásokra vonatkozik. Kürtös térségében nincsenek ún. „nem hagyományos” szénhidrogénkészletek, és a Hatóság adatai alátámasztják ezt.
A vállalat készen áll a mérési munkálatok elkezdésére egy 550 négyzetkilométeres térségben, hogy a legújabb technológiák alkalmazásával 3D-s térképet készítsen a földrétegekről. A használt technológiák minimiális hatással vannak a környezetre és a helyi közösségekre, ezeket már sikerrel használták lakott területeken.
"A konvencionális energiaforrásokra összpontosítunk, és azt reméljük, hogy fel tudjuk használni a MOL Csoportnak a hagyományos szénhidrogének kitermelésében eddig megszerzett tudását és tapasztalatát. Ugyanakkor hosszú távra tervezünk azokkal a közösségekkel, amelyekben kifejtjük tevékenységünket, és támogatni szeretnénk a fejlődésüket" – tette hozzá Zelei Gábor.
A kutatási zóna főként mezőgazdasági területen és övezetben található. A kutatás időtartama a tervek szerint mintegy 100 nap, azaz néhány nap minden földtulajdonos számára. Ott, ahol lehetséges a meglévő utakat fogják használni, ezért a tevékenységek a teljes területnek csak mintegy 3% fogják érinteni, és ahol ez megvalósítható, főként a betakarítás után.(Mol-közlemény)A Mol 38 millió eurót fektet a kürtösi kutatásokba
A Panfora Oil &Gas, a MOL Csoport romániai kutatás-kitermelés tevékenységet végző vállalata az idén mintegy 38 millió dolláros CAPEX büdzsével rendelkezik, működésének első helyszíne pedig az Ex-6 kürtösi blokk. A Román Ásványkincshatósággal aláírt koncessziós szerződést tavaly decemberben ratifikálta a román kormány, és a Panfora az egyedüli kedvezményezettje ennek. "A CAPEX büdzsénk 2013-ra 38 millió dollár, attól függően, hogy a másik két, Románia nyugati részében lévő blokk ratifikálása mikor történik meg” - mondta Zelei Gábor, a Panfora Oil &Gas ügyvezető igazgatója. Kürtös térségében a Román Ásványkincshatósággal egyeztetett munkaprogram a hagyományos olaj- és gázforrásokra vonatkozik. Kürtös térségében nincsenek ún. „nem hagyományos” szénhidrogénkészletek, és a Hatóság adatai alátámasztják ezt.
A vállalat készen áll a mérési munkálatok elkezdésére egy 550 négyzetkilométeres térségben, hogy a legújabb technológiák alkalmazásával 3D-s térképet készítsen a földrétegekről. A használt technológiák minimiális hatással vannak a környezetre és a helyi közösségekre, ezeket már sikerrel használták lakott területeken.
"A konvencionális energiaforrásokra összpontosítunk, és azt reméljük, hogy fel tudjuk használni a MOL Csoportnak a hagyományos szénhidrogének kitermelésében eddig megszerzett tudását és tapasztalatát. Ugyanakkor hosszú távra tervezünk azokkal a közösségekkel, amelyekben kifejtjük tevékenységünket, és támogatni szeretnénk a fejlődésüket" – tette hozzá Zelei Gábor.
A kutatási zóna főként mezőgazdasági területen és övezetben található. A kutatás időtartama a tervek szerint mintegy 100 nap, azaz néhány nap minden földtulajdonos számára. Ott, ahol lehetséges a meglévő utakat fogják használni, ezért a tevékenységek a teljes területnek csak mintegy 3% fogják érinteni, és ahol ez megvalósítható, főként a betakarítás után.(Mol-közlemény)A rovatból ajánljuk:
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.


