A GTC eladja három plázáját. Következik Arad?

Az izraeli Global Trade Center (GTC) három plázáját szándékszik eladni, mert azok már nem rentábilisak. A három város: Suceava, Piatra Neamţ, Buzău, mindegyik komoly visszaesést produkált az elmúlt években. A GTC közleménye szerint a három, eladásra-bezárásra ítélt pláza „csak” 14-15 ezer négyzetméteres volt, és a cég a jövőben a nagyobb kereskedelmi központokra összpontosít, azokra, ahol több a multinacionális cég. A GTC portofóliájának értéke tavaly 19 millió euróval esett vissza, s már mindössze 241 millió euróra becsülik. Kérdés, hogy az izraeli cég mikor kezd el gondolkodni az aradi Galleria Pláza eladásáról-bezárásáról, hisz akárki, akármikor sétál végig a folyosókon, csak üres üzleteket lát. A bevásárlóközpont rengeteg programmal igyekszik becsalogatni az embereket, ám ez az erőfeszítés egyáltalán nem tükröződik a boltok eladásainak felfutásában.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.