Vonattal ütközött, miközben menekült a rendőrök elől

Vonatbaleset vetett véget az autósüldözésnek vasárnap éjjel Vingán – derült ki az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtti tájékoztatásából.

A rendőrök éjfél után negyedórával akartak igazoltatni egy helybeli gépkocsivezetőt a Monostorra vezető úton, de a sofőr nem állt meg a szerv jelzésére, így az egyenruhások üldözőbe vették. A 34 éves férfi a vasúti átkelőhelye előtt sem állt meg, hanem a piros jelzés ellenére megkockáztatta az átkelés – balszerencséjéére, mert épp akkor érkezett a temesvári személyvonat, amely elsodorta az autót.

A benne ülő férfinek mázlija volt, mert bár beszorult a roncsba, és a tűzoltóság feszítővágóval szabadította ki, viszonylag könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet.

A rendőrségi eljárást azonban nem fogja megúszni, nemcsak azért, mert nem állt meg a hatósági felszólításra, hanem mert – a közlemény szerint – utóbb kiderült, hogy annak ellenére ült volánhoz, hogy ideiglenese felfüggesztették a jogosítványát.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.