Vizsgálatot indítottak egy rendőr ellen, aki drogos osztrák sofőr utasa volt

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Mint kiderült, a kocsi hamis rendszámmal rendelkezett. Az Arad megyei rendőrség vasárnapi közleménye szerint a közlekedési rendőrök március 2-án este tizenegy óra körül állították le a szóban forgó autót. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a 44 éves osztrák állampolgárságú sofőr vezette személygépkocsi nincs forgalomba helyezve Romániában, és a rajta levő rendszám hamis. A gyorsteszt pszichoaktív anyagok lehetséges jelenlétét jelezte a sofőr szervezetében.

A rendőrök bekísérték biológiai mintavételre az osztrák állampolgárt, s büntetőeljárást indítottak ellene alkohol vagy kábítószer befolyásoltsága alatti vezetés, valamint Romániában be nem jegyzett, illetve hamis rendszámmal rendelkező gépkocsi vezetése miatt.

A belső vizsgálat során azt próbálják kideríteni, hogy az aradi rendőrnek – aki utasa volt az osztrák állampolgárságú férfinak – mi köze volt az esethez, és tudott-e arról, hogy a sofőr drogos, illetve az autó rendszáma hamis.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.