Tragikus vonatbaleset Nadabnál

Vonattal ütközött egy személygépkocsi kedd délután négy óra körül Nadabnál – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szerencsétlenség a 79-es számú országúton történt, a nadabi vasúti átjárónál.

Az autót vezető 22 éves nő, aki Temesvárról tartott Nagyvárad irányába, a helyszínen életét vesztette – közölték.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.