Tömegbaleset történt az autópálya-határátkelőnél [FRISSÍTVE]

Két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött vasárnap délelőtt az A1-es autópályán, a nagylaki határátkelőtől egy kilométerre.

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint három felnőtt és három gyerek (3–6 év közöttiek) volt érintett az ütközésben, szerencsére minde megúszták könnyebb sérülésekkel.

A felvételek alapján az egyik személyautó külföldi rendszámú volt.

FRISSÍTVE: Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a helyszínelés során megállapították, hogy a balesetet a kisteherautó 43 éves aradi sofőrje okozta. A járművezető valami egyébbel foglalatoskodott a fülkében, nem figyelt az útra, és hátulról belehajtott a határátkelő előtt lépésben haladó gépkocsisorba. Két autóval ütközött, amelyeket másik háromnak tolt.

A rendőrség szerint három gyereket és négy felnőttet szállított kórházba, egyikük sincs súlyos állapotban.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.