Tömegbaleset történt a Hegyalja téren [FRISSÍTVE]

Tömegbaleset történt az aradi Hegyalja téren péntek kora délután – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Hat autó ütközött össze a Hegyalja téri kereszteződésben az ISU tájékoztatása szerint.

A balesetben egy 45 éves férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a tájékoztatás időpontjában a mentősök megpróbálták újraéleszteni.

FRISSÍTÉS: Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság délutáni tájékoztatásában pontosítottak, és azt írták, hogy egy 43 éves öthalmi (Vladimirescu) férfi okozta a balesetet, aki gépkocsijával a Radnai úton haladt a központ felé, és a Hegyalja téren belecsapódott négy másik autóba, amelyek a piros lámpánál várakoztak. Az ütközés erejétől a jármű lesodródott az útról, és nekiment az egyik jelzőlámpa póznájának (hatodik autót nem említenek a rendőrségi közleményben).

A vétkes sofőrt kórházba szállították, ezek szerint sikerült újraéleszteni. A többieket is megszondáztatták, és az eredmény szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt.

A rendőrség folytatja a vizsgálatot.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.