Több száz hamis papucsot találtak egy aradi buszban a magyar pénzügyőrök

Több száz pár hamis papucsot találtak a magyar pénzügyőrök egy Aradról Spanyolországba tartó román autóbusz utánfutójában az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a pénzügyőrök ragasztószalaggal körbetekert, fekete zsákokat találtak a személyes poggyászok között a busz pótkocsijában. A gondosan leragasztott csomagok csaknem kétszáz pár, ismert márkák emblémáját utánzó márkajelzésű papuccsal voltak tele. A sofőr azt mondta, hogy nem tudott a lábbelikről, Aradon vette át a Spanyolországba tartó buszt, amelyen már az utasok is várták – tették hozzá.

A pénzügyőrök lefoglalták a több mint ötmillió forint vagyoni hátrány okozó árut – áll a NAV közleményében.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.