Több mint két tucat migráns Nagylaknál

A román határrendészek összesen 28 illegális bevándorlót szállítottak le két kisteherautóról szerda éjjel, illetve csütörtök hajnalban a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

Az aradi határrendészet közleménye szerint szerda este tizenegy óra körül egy 53 éves bolgár férfi áruszállító kisbuszán fedeztek fel öt felnőttet és egy kiskorút, akikről a vizsgálatok során kiderült, hogy szíriai, egyiptomi és török állampolgárok. A 16 és 41 év közötti „potyautasok” a fuvarlevél szerint hőszigetelő nyílászárókat szállító járművel Franciaországba szerettek volna eljutni.

Csütörtök hajnali fél kettőkor egy 54 éves török sofőr haszongépjárművének a rakterében bukkantak a határrendészek 22 illegális bevándorlót, akik érvényes papírok nélkül szerettek volna Németországba eljutni. Az útiokmányok szerint a gépkocsi autóalkatrészeket találtak, de a belterét 18 és 46 év közötti szíriai férfiak töltötték meg.

 

A migránsok ellen tiltott határátlépés kísérletének a vádjával, a sofőrök ellen embercsempészet gyanújával indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.