Több mint húsz migránst fogtak el a román–magyar határon

Kürtösön hat tunéziai, Gyulavarsándnál 15 iraki illegális bevándorlót fogtak el a román határrendészek szombaton és vasárnap.

Az aradi határőrség tájékoztatása szerint szombaton a járőreik két taxinak az utasait igazoltatták Kürtös közelében: öt férfi és egy nő utazott a bérautókban, de nem tudtak érvényes okmányokat felmutatni, mire bekísérték őket kihallgatásra. Ott derült ki, hogy a 19 és 30 közötti személyekből álló csoport tagjai tunéziai állampolgárok, illegálisan léptek be az ország területére, és a zöldhatáron át akartak Magyarországra szökni, hogy onnan Nyugat-Európába jussanak.

Alighogy éjfél ütött az óra, Gyulavarsánd és Nagypél között az infravörös kamerák segítségével 15 személyre lettek figyelmesek a határőrök, amint kiszálltak egy mikrobuszból, és gyalog indultak a zöldhatár felé. Az igazoltatáskor kiderült, hogy irakiak, 20 és 48 év közöttiek, illetve egy három és egy 15 éves gyerek is volt velük, s korábban menedékjogot kértek Romániában. Valójában azonban Nyugat-Európába akartak jutni, ezért egy szerb állampolgárságú férfival a határig vitették magukat.

A szerb embercsempész

A migránsok ellen tiltott határátlépés kísérletének, a szerb férfi ellen embercsempészés gyanújával indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.