Több mint hatszáz tonna veszélyes hulladékot tároltak műanyag zsákokban

A rendőrség által közreadott felvételek

A rendőrség által közreadott felvételek

Használt nyomtatóberendezések, hozzájuk való tonerek, festékpatronok és egyéb tartozékok voltak tonnaszám egy régi szövetkezeti telephelyen az Arad megyei Szinte község területén, ahol a gazdasági rendőrség a fegyverek, robbanószerek és veszélyes anyagok felügyeletéért felelős ügyosztály munkatársaival tartottak házkutatást.

A rendőrség közleménye szerint 650 tonna, műanyag zsákokban, illetve a szabad ég alatt tárolt elektromos és elektronikai eszközt, valamint tartozékokat, műanyag, papír- és textilhulladékot találtak a Szinte (Sintea Mare) község külterületén lévő ingatlanban. A veszélyes hulladéknak minősülő anyagokat a vonatkozó előírások mellőzésével, a szabadban, közvetlenül a földre rakva tárolták.

A több tonnányi hulladék „importáru”, újrahasznosítás céljából hozták az országba, de a feldolgozásra már nem került sor. A rendőrség lég- és talajszennyezés gyanúja miatt indított bűnvádi eljárást az ügyben, emellett a cég tevékenységét a gazdasági rendőrség is vizsgálja, és annyak függvényében, hogy pénzügyi-könyvviteli szabálytalanságokat is találnak-e, tovább nőhet a „bűnlajstrom”.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.