Szörnyű gyilkosság történt Mikelakán

Szörnyű gyilkosság történt hétfő este Aradon: a gyanú szerint egy nő elvágta 10 éves kisfia torkát, majd magával is megpróbált végezni.

A gyerek holttestét és az önkívületben lévő nőt a családfő találta meg, amikor hazatért – az aradon.ro szerint – a közeli Mondorlakon épülő házuktól, ahol az állatokat látta el. Ő értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A gyerek már nem élt, 44 éves anyjának a nyakán és a karjain voltak vágásnyomok, de nem életveszélysek. A gyanú szerint a nő elvágta a fiú torkát, majd magával is megpróbált végezni. Az anyát kórházba szállították, ahol elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá, miután kihallgatható állapotban lesz.

A rendőrség egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyről, a helyi sajtóban megszólaló szomszédokat sokkolták a történtek, mint mondták, békés családként ismerték őket.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.