Szomorú vasárnap: halálos baleset kora reggel [FRISSÍTVE]

Halálos baleset történt vasárnap kora reggel Aradon a vasútállomás és a Hegyalja tér között.

FRISSÍTVE: Egy mikrobusz a villamossínekre hajtott és kitört egy villanypóznát. Egy személy meghalt, egy másik súlyosan megsérült – tájékoztatott az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az első vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy 5 óra 20 perckor egy 19 éves kürtösi fiatalember, aki a gépkocsit vezette, az állomás felől túl gyorsan hajtott a Hegyalja tér irányába, kisodródott az útról, és a villamos sínek között kitört egy villanyoszlopot, a jármű pedig az oldalára borult.

Először azt közölték, hogy az áldozat a sofőr volt, a mellette ülő személy pedig súlyosan megsérült. Utóbb a rendőrség azzal tért vissza, hogy mégsem a sofőr az áldozat, és folyik a holttest azonosítása. Pontosítást későbbre ígértek.

FRISSÍTÉS: Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság kora délután közölte, hogy sikerült azonosítani az áldozatokat. Az elhunyt férfi a mikrobus 22 éves – kürtösi illetőségű – sofőrje, míg a sérült személy a 19 éves fiatalember.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.