Szinte egy időben baleseteztek Honctőn és Aradköviben [FRISSÍTVE]

Két súlyos közlekedési baleset történt kedden délután Arad megyében, szinte egy időben, de egymástól távolt. Az egyikben meghalt egy 59 éves nő – tájékoztatott az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hőnctő külterületén, a 79/A jelzésű országúton történt balesetben hárman sérültek meg, az elszállításukra mentőhelikoptert kértek.

A rendőrség tájékoztatása szerint fél hat körül egy 55 éves nő által vezetett gépkocsi, amely Honctő irányából Peleske felé tartott, átsodródott a szemközti sávba és összeütközött egy 25 éves férfi által vezetett autóval. A balesetben meghalt az első jármű egyik utasa, egy 43 éves nő, a sofőr és egy kiskorú utas megsérült.

A fiatalembert megszondáztatták, az eredmény negatív volt.

A rendőrség szerint a Hegyaljához tartozó Aradköviben egy 59 éves gyoroki illetőségű nő és egy 34 éves mondorlaki férfi által vezetett gépkocsi ütközött össze. A balesetben elhunyt a nő és megsérült az autójában utazó kiskorú.

A baleset körülményeiről nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy a túlélő sofőrt megszondáztatták, de nem fogyasztott alkoholt.

A vizsgálatok folytatódnak.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.