Személygépkocsi és teherautó ütközött a Hegyalján

Közlekedési balesetben megsérült egy felnőtt és két gyerek Csigérszőllősön kedd reggel, amikor egy személygépkocsi és egy dömper ütközött.

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint a felnőtt sérültet ki kellett vágni a roncsok közül, de magánál volt, amikor átadták a mentősöknek.

A két kiskorú a biztonsági öv okozta sérüléseket szenvedett csak.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.