Rosszul lett és meghalt a nagylaki vámban egy asszony

Szívinfarktus okozta egy 71 éves romániai asszony halálát a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen még hétfő délelőtt – közölte a kormányzati tájékoztató portál szerda este.

Egy – állítása szerint Nagy-Britanniából hazatérő – mikrobusz sofőrje azt kérte a szolgálatos határrendésztől, hogy soron kívül nézze át az okmányaikat, mert az utasok egyike rosszul van és orvoshoz kéne vinni. Az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak (DSP) a határon szolgálatot teljesítő munkatársai egyikét hívták segítségül, de közben az illető elvesztette az eszméletét. A mentőhelikoptert is riasztották, de már csak a halál beálltát állapíthatták meg a rohammentősök.

A hivatalos tájékoztatás szerint a törvényszéki orvosi szakértők szállították el a holttestet, akik a boncolás után megállapították, hogy szívinfarktus okozta a halált. Az ügy körülményeinek kivizsgálása még folyik – írták.

A helyi sajtó részletekkel is szolgált a történtekkel kapcsolatban: e szerint a belépésre jelentkező mikrobusz sofőrje és többi utasa szó szerint otthagyták a haldokló asszonyt, amint leemelték az autóból. Sőt az útiokmányok ellenőrzését és a koronavírus-járványügyi kötelező nyilatkozatot sem kitöltve áttörtek a határon, és a rendőrök csak 10 kilométer üldözés után tudták megállítani. Azt is írták a helyi portálok, hogy a nő, aki rosszul lett, tulajdonképpen nem is velük utazott, csak a határátkelő előtt néhány kilométerrel ült át az autójukba, mert egy másik család tagja volt.

A hatóságokra nem vet jó fényt, hogy a beszámolók szerint csak négy óra múlva szállították el a holttestet, addig ott hevert letakarva egy árnyékoló alatt.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.