Rosszul lett a mikrobusz sofőrje, súlyos balesetet okozott

Frontálisan ütközött egy mikrobusz és egy személygépkocsi szerda délután a 69-es számú országúton Németság és Vinga között.

A mikrobusz vingai illetőségű, 46 éves sofőrje rosszul lett a volánnál, emiatt néhány másodpercre elveszítette az eszméletét, az irányítás nélkül maradt jármű pedig áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy személygépkocsival, amit egy szintén 46 éves nő vezetett.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság szerint legalábbis erre utalnak a helyszíni orvosi vizsgálatok eredményei. A kisautó vezetője és a 47 éves férfi utasa beszorult a roncsok közé, mindketten súlyosan megsérültek, a tűzoltók feszítővágóval mentették ki őket a járműből. Mentőhelikoptert is hívtak az egyik sérülthöz.

A rendőrök megszondáztatták a vétkes sofőrt, az eredmény szerint nem volt ittas. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folytatnak vizsgálatot.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.