Összeütközött két autó Nagyiratos és Kisvarjas között

Súlyos közlekedési baleset történt Nagyiratos és Kisvarjas között szombat délben, amikor is két gépkocsi ütközött.

Három férfi és három nő sérült meg, őket kórházba szállították (egyiküket mentőhelikopterrel).

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 709J jelzésű megyei úton „egy 29 éves kürtösi férfi autójával nekiment egy személygépkocsinak, amit egy 49 éves kisiratosi férfi vezetett”. Az ütközés erejétől mindkét jármű lesoddródott az útról. Az egyik autóvezetőt feszítővágóval tudták csak kiszabadítani.

A rendőrség szerint a két sofőr és az összesen négy utas látszólag könnyű sérüléseket szenvedett, de kivizsgálásra mindnyájukat kórházba vitték.

 

Egyik gépkocsivezető sem volt ittas. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak eljárást.

 

 

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.