Megint vizesárokba borult egy autó Borosjenő határában

Életét vesztette kedd este egy 81 éves férfi gépkocsivezető és 76 éves felesége, miután a Malomárok nevű kanálisba zuhantak autójukkal Borosjenő kijáratánál, és megfulladtak – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset este fél kilenc körül történt. A tájékoztatás szerint az idős házaspár Apatelke irányába autózott, amikor a jármű eddig ismeretlen okból megcsúszott az úton, nekiment két földgázvezetéknek, majd az árokba esett, de balszerencséjükre a feje tetejére fordul az autó, így a benne ülők víz alá kerültek, s nem tudtak kimenteni.

A helyszínre érkező tűzoltók kihúzták a férfit és a nőt, a rohammentősök megpróbálták újraéleszteni őket, de sajnos nem jártak sikerrel, mindketten a helyszínen életüket vesztették.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Körülbelül két hete, szintén Borosjenő körgyűrűjén egy másik autó is a kanálisba csúszott, a benne ülő három felnőttnek és ket gyereknek szerencséje volt, hogy nem borultak fel, mert így ki tudtak mászni, és könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet.

 

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.