Leszúrtak két migránst Németságnál

Feltehetően migránsbandák közti összetűzésben vesztette életét két afgán illegális bevándorló, egy harmadik pedig megsérült Arad megyében.

A mentőket és a rendőröket az Aradtól mintegy húsz kilométerre lévő Németság melletti mezőre riasztották, nem messze a dél-erdélyi (A1-es) autópályától. A szántóföldön két hottest feküdt, a segélyhívószámot tárcsázó társuk pedig szintén súlyosan megsérült. Valamennyiüket többször megszúrták.

Ramona Lungu, az Aradi Törvényszék sajtószóvivője elmondta, hogy az ügyészség hivatalból indított nyomozást kétrendbeli gyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet gyanújával. Feltételezik, hogy az áldozatok egy másik migránsbandával került összetűzésbe, és azok késelték meg őket, a magyar–román határtól mintegy 50 kilométernyire.

A sérült férfit az aradi sürgősségi kórházban megműtötték, és Simina Roz, az intézmény sajtószóvivője szerint túl van az életveszélyen, állapota stabil, eszméleténél. A rendőrök kikérdezik az esetről, amint kihallgatható állapotban lesz.

(hotnews.ro)

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.