Közel egy hónap telt el a vadászi kisfiú eltűnése óta

A belügyi alakulatok mellett az erdészek és az önkéntesek bevonásával folytatódik csütörtökön a közel egy hónapja eltűnt vadászi kisfiú keresése – adta hírül az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) és a megyei rendőr-főkapitányság közös közleményben.

A közigazgatásilag Tőzmiske községhez tartozó Vadászon január 9-én este hét óra körül jelentették a gyerek szülei, hogy a hétéves Sebastiant délután óta nem látták. A fiú egy faluszéli esztenához indult, de nem került elő. A rendőrség megkezdte a keresését, amelybe a következő napokban sok önkéntes is bekapcsolódott, mintegy 30 kilométeres körzetet fésültek át több százan.

A most folytatódó kutatásban az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügy nyomozói és a bukaresti Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai is részt vesznek. Összesen 30 rendőr, ugyanennyi tűzoltó és csendőr keresi a gyerek nyomait, bevonták a keresésbe a rohammentősöket és az erdészeket is. Egy lánctalpas jármű mellett több terepjárót, egy szonárt, helikopter és két drónt is bevetnek. Az ISU szerint a talajjavító intézet (ANIF) munkatársai szerdán lecsapolták a mezőket és szántóföldeket átszelő természetes vízelvezető árkokat is, és azokat is átkutatták.

Csütörtökön egy 10 km-es körzetet kívánnak átfésülni, a hivatásosak a nehezen megközelíthető helyeket kutatják el, az önkénteseket könnyebb terepre vezénylik.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.