Kommandósokkal oszlattak fel egy lagzit Simándon

A kisjenői rendőrség a különleges osztag (SAS) kommandósaival karöltve oszlatott fel egy 43 fős lakodalmat Simándon – közölte vasárnap az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség emlékeztetett: a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején tilos magánrendezvényeket tartani, így lakodalmi ünnepséget is (a polgári vagy egyházi esküvői szertartás csak szűk családi körben tartható meg).

A rendőrség még a kommandósokat is bevetette, hogy feloszlassa a rendezvényt, amelyet az egyik simándi vendéglőben szerveztek meg.

A lokál tulajdonosára és valamennyi résztvevőre összesen 29 ezer lej pénzbüntetést szabtak ki, emellett bűnügyi vizsgálatot is indítottak a járvány elleni védekezés akadályoztatása miatt, vagyis akit vétkesnek találnak, büntetett előéletűnek nyilvánítják.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.