Kombájn és motorvonat ütközött

Aratás közben túl közel ment a vasúti sínekhez egy kombájn Székesút határában, és összekoccant az arra közlekedő Nagyszentmiklós–Arad menetirányú motorvonattal.

A baleset kedd reggel kilenc óra után néhány perccel történt. Az ütközéstől az arató-cséplőgép fülkéjében rekedt a vezetője, egy 62 éves székesúti férfi, akit kórházba szállítottak kivizsgálásra, mert megsérült.

A mozdonyvezető nem volt ittas, a kombájnost pedig nem tudták megszondáztatni a helyszínen, mert nem volt olyan állapotban, tőle majd a kórházban vesznek vért, hogy megállapítsák, fogyasztott-e alkoholt.

A rendőrség gondatlanságból okozott testi sértés gyanújával indított kivizsgálást az ügyben.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.