Kiskorúakat rontott meg egy német férfi a lippai gyerekotthonban

Őrizetbe vettek egy 76 éves német állampolgárt Lippán, aki a gyanú szerint megerőszakolt két állami gondozásban lévő kiskorút – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi egy lippai gyermekvédelmi alapítványnál dolgozott önkéntesként. Brigitte Sighete, a lippai bíróság főügyésze szerint a 76 éves férfit 24 órára vették őrizetbe, mivel a gyanú szerint szexuálisan bántalmazott egy 13 és egy 16 éves gyereket (sajtóhírek szerint kislányokat), akik családi típusú nevelőotthonban éltek.

A német állampolgár ellen szexuális bántalmazás és nemi erőszak bűncselekménye miatt indult kivizsgálás. Az ügyész közölte, a 76 éves férfi, akinek a gyermekvédő alapítványnál a kiszolgáltatott kiskorúak védelme lett volna a feladata, a két gyermeket többször hazavitte, ahol szexuális kapcsolatot létesített velük, majd pénzt adott nekik.

A gyanúsított több évvel ezelőtt érkezett önkéntesi munkára a lippai szervezethez, amelyet egyébként németországi forrásokból finanszíroznak. Az ügyészség a férfi előzetes letartóztatását kéri.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.