Kisbusz és személygépkocsi ütközött össze kora reggel [FRISSÍTVE]

FRISSÍTVE: Egy nemzetközi személyszállító kisbusz és egy személygépkocsi karambolozott kedd reggel negyed nyolckor Arad-Gájban, a Făntânii és a Bogdan Voievod utcák kereszteződésében.

A 23 utast szállító kisbusz, amelyet egy 47 éves ópálosi illetőségű férfi vezetett, az ütközés erejétől az oldalára borult.

A másik járművet egy 48 éves aradi nő vezette. Meg kell jegyezni, a reggeli esőben rosszak voltak a látási viszonyok.

A balesetben öt személy könnyebben megsérült, őket kórházba szállították, a többiek állapota stabil, visszautasították a kórházi ellátást.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítottak bűnvádi vizsgálatot.

FRISSÍTÉS: A rendőrség utólagos tájékoztatása szerint a kisbusz sofőrjét megbírságolták, mert a jármű forgalmi engedélyében szereplő férőhelyeknél több személyt szállított.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.