Kigyulladt egy peregi ház [VIDEO]

Kigyulladt egy családi ház Németperegen péntek reggel.

A katasztrófavédelmi felügyelőséget 8 óra tájban riadóztatták, hogy a peregi községközpontban ég egy ház. A közlemény szerint, mikor a helyszínre értek, a lángok erősen csaptak fel az épület belsejében, és a tetőre is átterjedtek.

Az aradi hivatásos tűzoltóknak a pécskai és a peregi önkéntes tűzoltókkal közösen sikerült eloltaniuk a lángokat, és szerencsére nem történt személyi sérülés.

Kovács Imre polgármester érdeklődésünkre elmondta: egyelőre nem tudják a tűz pontos okát, csak gyanítják, hogy rövidzárlat miatt keletkezett.

Hozzátette, hogy a károsult egy németperegi család, amelynek a tagjai Aradon laknak, mert a megyeszékhelyen dolgoznk, és csak hétvégén járnak haza a faluba. „Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sok mindent meg lehetett menteni a házból, és az sem sérül meg annyira, hogy ne lehetne felújítani. A melléképületekre nem terjedtek át a lángok, így legalább azok nem sérültek meg” – mondta Kovács Imre.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.