Kiadták Romániának a Németságnál késelő afgán migránst

A francia hatóságok kiadták, a román rendőrség nemzetközi együttműködési csoportja pedig Bukarestbe kísérte azt az afgán férfit, aki 2020 decemberében az Arad megyei Németságnál (Șagu) megkéselt két másik illegális bevándorlót, akik közül az egyik meghalt.

Az elkövetőt pénteken az otopeni-i repülőtéren átadták az Arad Megyei Rendőr-főkapitányságnak, amely a büntetés-végrehajtási intézetbe kísérte.

A rendőrségi közlemény felidézte: a férfi illegálisan lépett be Szerbia felől Romániába, ahol más migránsok toborzásába, a határon való átjuttatásába, valamint a határsértők és embercsempészek közötti közvetítésbe kezdett. 2020 decemberében Németság mellett a mezőn, a Temesvár–Arad autópályaszakasz közelében – vélhetően elfajult „üzleti” vitában – megkéselt két másik afgán férfit, akik közül az egyik életét vesztette, a másik pedig súlyosan megsérült.

Az elkövető elmenekült, és sikerült átjutnia a román–magyar határon, majd meg sem állt Franciaországig. 2021 áprilisában nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az akkor 27 éves férfi ellen, akit az Arad Megyei Törvényszék távollétében 22 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt gyilkosság, gyilkossági kísérlet, embercsempészet és tiltott határátlépés vádjával. A körözöttet idén márciusban fogták el a francia hatóságok, és június 2-án értesítették Romániát a kiadatásáról, ami pénteken történt meg.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.