Két pénztárcát is visszajuttatott tulajdonosainak a helyi rendőrség [VIDEO]

Szerencsés volt a tulajdonos | A helyi rendőrség által közreadott felvétel

Szerencsés volt a tulajdonos | A helyi rendőrség által közreadott felvétel

Az elmúlt napokban két esetben is visszajutatott elveszített pénztárcákat a tulajdonosainak az aradi önkormányzat hatáskörében működő helyi rendőrség.

December 15-én, pénteken délelőtt az Avram Iancu (Szabadság) téren lett figyelmes egy járókelő egy nem túl bizalomgerjesztő személyre, aki egy pénztárcát talált. Értesítette a járőröket, akik a szomszédos utcában megtalálták az illetőt – azzal védekezett, hogy le akarta adni a talált tárgyak osztályán a pénztárcát, amelyben személyes iratok, illetve több mint 10 ezer lej és valuta volt.

December 18-án, hétfőn este háromnegyed tíz körül szintén egy járókelő jelentette a rendőrségen, hogy a színház előtt egy pénztárcát talált, benne 950 lejjel és egy személyi igazolvánnyal. Rövidesen kiderült, hogy a tulajdonos egy Aradhoz közeli településen lakik, akit egy ismerősén keresztül értesítettek, így fél órán belül a rendőrség székhelyén átvehette a pénztárcáját és a benne lévő javakat.

A rendőrség közleményében gratulált a becsületes megtalálóknak/bejelentőknek, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a talált tárgyakat 10 napon belül kötelező visszajuttatni a tulajdonosuknak, vagy átadni a hatóságoknak, ellenkező esetben törvényszegést követ el a megtaláló (a helyi rendőrségen az ingyenesen hívható 0257/939-es számon lehet bejelenteni).

Mivel mindkét eset a karácsonyi vásár közelében történt, arra is figyelmeztetett a rendőrség, hogy a tömegben fokozottan ügyeljünk értéktárgyainkra, és lehetőleg ne vigyünk sok pénzt magunkkal a rendezvényekre.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.