Két kamion és egy kisautó karambolozott

Két kamion és egy személygépkocsi keveredett balesetbe péntek reggel nyolc óra előtt Öthalom község kijáratánál.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy Lippáról Aradra tartó kamion 60 éves szemlaki sofőrje meg akarta előzni az előtte álló kocsisort, de összeütközött a szemből érkező kisautóval, amelyet egy 42 éves lippai férfi vezetett.

A vétkes sofőr a teherautóval ráadásul meghúzott egy, a sorban álló másik kamiont, amelynek a volánjánál egy 58 éves Vâlcea megyei férfi ült.

A balesetben megsérült a személyautó vezetője, akit kórházba szállítottak, a vétkes ellen gondatlanságból okozott testi sértés gyanújával indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.