Két baleset is történt péntek déltájban

Két közlekedési baleset is történt Aradon nem egészen egy óra leforgása alatt pénteken déltájban, a jelek szerint mindkettőben csak könnyebben sérültek meg a szenvedő felek.

Valamivel dél előtt egy 70 éves nagylaki illetőségű férfi a személygépkocsijával a hőerőmű mellett felüljárónál nem adott elsőbbséget egy kisteherautónak, amit egy 36 éves aradi férfi vezetett, és összeütköztek. A balesetben a vétlen sofőr – az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint – könnyebben megsérült, és kórházba szállították.

Nem sokkal a déli harangszó után a Victoriei úton ütközött össze két személygépkocsi: egy 63 éves aradi férfi a BMW-ével tért ki a Jackson-bazár utcájából a főútra, de nem adott elsőbbséget egy „bogárhátú” Volkswagennek, aminek a volánjánál egy 22 éves, szintén aradi nő ült. Az ütközésben megsérült a vétlen sofőr, a rendőrség szerint nem súlyosan, de kórházba szállították kivizsgálásra.

Mindkét helyszínen megszondáztatták a gépjárművezetőket, a rendőrség szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.