Keresik a cserbenhagyásos gázolás elkövetőjét

A lakosság segítségét kéri az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság egy cserbenhagyásos gázolás elkövetőjének kézre kerítésében.

A baleset október 11-én, a múlt pénteken reggel 7.20-kor történt Aradon, a Victoriei úton egy gyalogátkelőn. Az áldozat egy 31 éves nőt, aki a szakadó esőben szabályosan akart átkelni az úttesten. Több autó sem adott elsőbbséget neki, az egyik pedig fékezés nélkül el is ütötte. 

Az áldozat csodával határos módon túlélte az ütést és a zuhanást, saját lábán kelt át az út túloldalára, a sofőr pedig elhajtott a helyszínről. A rendőrséget a sürgősségi osztály ügyeletesei értesítették a történtekről, a nőt ugyanis utólag beutalták a kórházba.

A rendőrség hivatalból indított eljárást, és egy térfigyelő kamera felvételét is közzétette az esetről. Arra kérik a lakosokat, hogy segítsenek a gépjármű és/vagy a sofőr azonosításában. Aki információval tud szolgálni, hívja a közlekedési rendőrséget a 0257/207–135-ös telefonszámon.

Figyelem, az alábbi videó felkavaró lehet!

 

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.