Karantén Temesváron? Akkor irány Arad!

A karantén alá vont Temesvárról nagyon sokan átjárnak Aradra, hogy kihasználják az itt még működő szórakozási lehetőségeket.

A jelenségre Alin Nica, a Temes megyei önkormányzat elnöke hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán, elsősorban azt kifogásolva. A tanácselnök többek között azt írta, hogy mivel saját felelősségre írt lakhelyelhagyási nyilatkozattal a településről is távozhat bárki, sokan élnek is ezzel a „kiskapuval”, és „rokonlátogatás” címén Temesvárról Aradra járnak bulizni vagy az itteni konditermeket látogatják.

Alin Nica szerint ez a járványhelyzetnek sem tesz jót, de ugyanakkor hátrányos helyzetbe hozza a karantén miatt  bezárt vendéglátóhelyeket, mert a temesváriak „Aradra hozzák a pénzt”.

100 de candidați M.A.I. din Timișoara și zona periurbană riscă să piardă posturile pentru care s-au pregătit deoarece...

Közzétette: Alin Nica – 2021. március 14., vasárnap

Tény és való, vasárnap délután mi egy ilyen „temesvári találkozóra” lettünk figyelmesek az aradi Gutenberg-nyomda kapubejárója előtt, ahol hét-nyolc Temes megyei rendszámú autó sorakozott fel, szinte már akadályozva a forgalmat, az utasaik – többnyire fiatalok – pedig eltűntek a nagykapu mögött, és csak órák múlva szállingóztak el. Megtörténhet, de kevéssé valószínű, hogy vasárnap kora délután halaszthatatlan üzleti találkozóra jöttek a nyomdába...

Megkérdeztük az aradi rendőrséget, tudnak-e valamilyen bejelentett csoportosulásról, mire köszönték szépen a „fülest”, de fülük botját se mozdították.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.