Kamion és kisautó ütközött a körgyűrűn [FRISSÍTVE]

Közlekedési balesetben életét vesztette egy 42 éves aradi férfi csütörtök délután Arad teherfogalmi terelőútján, a BAT környékén – tájékoztatott az Arad Megyei katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

A forgalmas útszakaszon egy fémhulladék szállítására alkalmas teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze. A tűzoltók helyszínre érkezésekor a kisautó sofőrje még életben volt, de ki kellett szabadítani a roncsok közül.

A mentők elsősegélyben részesítették a sérültet, de sajnos már nem lehetett megmenteni az életét – közölte a katasztrófavédelem sajtóosztálya.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság utólagos tájékoztatása szerint a kisautó – egy Smart – sofőrje eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő teherautóval, amit egy 33 éves Temes megyei illetőségű férfi vezetett.

A kamionsofőrt megszondáztatták, az eredmény negatív volt.

 

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.