Illegális „kivándorlókat” tartóztattak fel a határrendészek Nagylaknál

Komoly mutatvány elférni egy személyautó csomagtartójában |Fotó: politiadefrontiera.ro

Komoly mutatvány elférni egy személyautó csomagtartójában |Fotó: politiadefrontiera.ro

Az Arad megyei határrendészek az elmúlt 24 órában hat olyan szíriai állampolgárt tartóztattak fel a román–magyar határon, akik kamionokba rejtőzve, érvényes útiokmányok és vízum nélkül próbáltak meg átjutni a szomszédos országba.

A nagylaki országúti határátkelőnél két nyerges vontató sofőrfülkéjébe, a járművezetők ágya alá rejtőzött két ember. A román hatóságok azonban felfedezték és az őrsre kísérték őket, ahol megállapították, hogy egy 19 éves és egy 36 éves szíriai állampolgárról van szó, akik Nyugat-Európába akartak eljutni – közölte kedden az aradi határrendészet.

A két török sofőr által bemutatott fuvarlevelek alapján a járművek kekszet, illetve gyógyszert szállítottak Angliába, illetve Csehországba.

Szintén hétfőn a nagylaki autópálya-határátkelőnél négy migránst találtak két román állampolgár által vezetett autó csomagtartójában, illetve hátsó ülésén, autógumik alá rejtve. A 19 és 36 év közötti személyek szintén Szíriából érkeztek.

A négy sofőr ellen embercsempészet, a szíriaiak ellen tiltott határsértésre tett kísérlet miatt indult eljárás.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.