Halálos közlekedési baleset történt Nagyzeréndnél

Két személy meghalt, másik kettő pedig súlyosan megsérült szerda hajnalban egy Nagyzerénd határában történt közlekedési balesetben – tájékoztatott az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ütközés valamivel fél négy után történt a 79-es országúton, amikor is egy Nagyvárad irányából Kisjenő felé tartó személygépkocsi vezetője megelőzött egy nyerges vontatót, de nem volt körültekintő, és frontálisan ütközött egy szemből érkező utánfutós kisteherautóval.

A becsapódástól a kisautó eleje a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. 53 éves sofőrje, egy kovászi illetőségű férfi és az egyik utasa a helyszínen meghalt, másik két utasát a kórházba szállították.

A kisteherautó sofőrje, egy 37 éves lugosi férfi kisebb sérülésekkel megúszta.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.