Elhunyt két gépkocsivezető Berzován

Összeütközött két autó péntek délelőtt az Arad megyei Berzován, a 7-es számú országúton – a balesetben mindkét gépkocsivezető életét vesztette.

A baleset a Maros-völyge egyik legforgalmasabb útszakaszán történt. Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a vétkes sofőr egy 87 éves berzovai illetőségű férfi volt, aki személygépkocsijával nekiment a szemből érkező autónak, amit egy 77 éves Temes megyei férfi vezetett.

A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) először csak egy halálos áldozatról adott hírt, de a rendőrség később azt közölte, hogy mindkét járművezető elhunyt a helyszínen. Egy nő – az egyik autó utasa – súlyos állapotba került, őt életveszélyes sérülésekkel szállította el a mentőhelikopter. Egy másik férfit – szintén utast – a rohammentőszolgálat (SMURD) autójával szállítottak kórházba.

 

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot az ügyben.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.