Drogozott és rendszámot hamisított a fiatal rendőr

Nem öregbíti a román rendőrség hírnevét az a 20 éves újszentannai fiatalember, aki az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság kötelékébe tartozik, de rendszámhamisításon érték tetten a kollégái, ráadásul a helyi sajtó szerint drogfogyasztás miatt is felelnie kell.

A rendőr-főkapitányság közleménye szerint Kisjenőben tartóztatták fel a közlekedési rendőrök az újszantannai illetőségű kollégájukat, és az igazoltatás során kiderült, hogy a gépkocsiján szereplő rendszemtáblák egy másik autóhoz tartoznak. A fiatal rendőr ellen vizsgálatot indítottak, a közlemény szerint „mindenkinek felelnie kell a tetteiért, függetlenül a beosztásától”, és az ígéret szerint szigorúan lépnek fel vele szemben.

Az ügy érdekessége az, hogy a „rajtaütés” még augusztus 12-én történt, de az aradi rendőrség csak csütörtökön – a helyi sajtó sokadik unszolására – adott ki tájékoztatást róla. Több hírportál megírta azt is, hogy a fiatal rendőr régóta gyanús volt kollégáinak, mert sejtették róla, hogy kábítószert fogyaszt, és a beszámolók szerint elfogásakor is drog hatása alatt állt, de erre nem tért ki a rendőrségi közlemény.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.