Csempészárut foglaltak le a rendőrök Világoson

Az aradi ügyészségi irányításával hajtottak végre hat házkutatást Világoson a rendőrök.

Magánlakásokat és cégek székhelyein egyaránt tartottak razziát, de az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleménye nem pontosítja, hogy mikor került sor a razziára.

A házkutatások során megtaláltak és lefoglaltak 1800 szál zárjegy nélküli cigarettát, amiről azt gyanítják, hogy csempészetből származik, emellett hét hordót is elkoboztak, amelyekben vélhetően az adóhatóságnál be nem jelentett alkoholt tároltak.

A rendőrség szerint csempészet és adócsalás gyanújával indítanak nyomozást az ügyben.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.