Buszbaleset történt a sztrádán

Mikrobusz ütközött turistabusznak az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, Nagylak irányában vasárnap reggel öt óra tájban – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A balesetben könnyebben megsérült a bolgár rendszámú kisbusz – amelyben négyen utaztak – 45 éves sofőrje és egy 19 éves utasa, mindkettőjüket kórházba szállították.

A turistabuszban 19-en ültek, a jármű a Moldovai Köztársaságból érkezett.

A helyszínelés és a műszaki mentés miatt az érintett sztrádaszakaszon két órán keresztül egy sávban haladt csak a forgalom.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.