Bangladesi határsértőket fogtak el Tornyán

Az Arad megyei határrendészek 23 illegális határátkelőre bukkantak csütörtökön egy kisteherautó rakterében a Tornya–Battonya határátkelőhelyen.

 

A 25 és 50 év közötti személyek mind bangladesi állampolgárok voltak, és esetükben illegális „kivándorlókról” kell beszélni, mert a határrendészet közleménye szerint valamennyien törvényes úton, munkavállalási engedéllyel érkeztek Romániába. Az igazi úti cél azonban Nyugat-Európa volt, de mivel nem rendelkeztek érvényes schengeni vízummal, ezt a módját választották az utazásnak.

A román rendszámú járművet egyébként egy 26 éves román sofőr vezette, és a fuvarlevél szerint raklapokat szállított Olaszországba.

A „potyautasok” ellen tiltott határátlépés kísérletének, a sofőr ellen embercsempészet gyanúja miatt indítanak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.