Autóba zárt kutyát mentettek ki a rendőrök

Körülbelül két napja lehetett egy személygépkocsiba zárva az belga juhászkutya, amelyiket az állatrendőrség szabadította ki péntek délután Arad főutcáján.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az autó zárva volt, az ablak résnyire leeresztve, a mintegy 9 hónapos négylábú pórázra kötve ült bent. Az állatot a járókelők etették, ők is értesítették a rendőrséget.

A kutyát kiszabadították és 45 napra a menhelyre vitték, utána pedig egy zabrányi állatvédő egyesület veszi a gondjaiba.

A rendőrség eljárást indított, hogy kiderítse a kutya gazdájának a kilétét, és állatkínzásért felelősségre vonja.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.