Árvízveszély a Fehér-Körösön

A Fehér-Körös medrében felgyülemlett szemét eltakarításával hárították el az árvízveszélyt pénteken a honctői hivatásos és a peleskefalvi önkéntes tűzoltók.

A megáradt folyó növényi hulladékot és háztartási szemetet hozott magával, ami feltorlódott egy híd lábánál, és félő volt, hogy az alkalmi gát miatt kilép a medréből a Körös, és elönti körösdombrói házakat és gazdaságokat.

A bevetés mintegy két órát tartott – közölte az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.