Aradi rendőr is tagja volt a felszámolt nemzetközi bűnszervezeteknek [FRISSÍTVE]

Összesen 79 helyszínen tartott házkutatást a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) egy cigaretta- és robbanóanyag-csempészettel, valamint pénzmosással kapcsolatos ügyben. FRISSÍTÉS: Aradi rendőrt is kihallgatásra kísértek az ügyben.

A hatóságok kedd reggel 14 megyében és a fővárosban csaptak le. Az akciók célja két olyan hazai bűnszervezet felszámolása, amelyik Csehországban, Bulgáriában és Ukrajnában is tevékenykedett. A házkutatásokat Arad, Suceava, Dolj, Călăraşi, Szeben, Iaşi, Teleorman, Mehedinţi, Temes, Brassó, Kovászna, Argeş, Ilfov, és Konstanca megyében, illetve Bukarestben tartották, és több mint 50 személyt állítottak elő.

Az okozott kárt közel 13 millió euróra becsülik a DIICOT ügyészei. A rendőrségi közlemény szerint 2022 és 2024 között a két bűnszervezet tagjai külföldről jövedéki termékeket szereztek be, majd köztisztviselők cinkosságával vagy támogatásával az országba hozták, hogy a feketepiacon értékesítsék ezeket.

A nyomozás során az ügyészek 38 019 640 szál cigarettát, 64 tonna dohányt és 8,3 tonna pirotechnikai anyagot foglaltak le, illetve felszámoltak három csempészcigaretta-gyárat, kettőt Romániában, egyet pedig Csehországban.

A közlemény szerint az ügyészek munkáját a Román Rendőrség különleges műveleti egysége is segítette – írta az Agerpres.

Egy aradi rendőrt is kihallgattak

A keddi házkutatások során az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság egyik ügynökét is bekísérték kihallgatásra  – közölte kora délután az intézmény sajtóosztálya. A rendőrség vezetősége a közleményben elhatárolódott „bárminemű, a törvénnyel nem összhangban lévő tevékenységtől”, és azt ígérték, hogy megteszik „a szükséges lépéseket függetlenül attól, hogy ki, milyen beosztásban van”.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.