A szökött bankautomata-robbantó felesége ellen is eljárás indult

Helyszínelők Világoson a robbantás után | A rendőrség által közreadott felvétel

Helyszínelők Világoson a robbantás után | A rendőrség által közreadott felvétel

Szökés miatt büntetőeljárás indult az előzetes letartóztatásban levő két férfi ellen, akik péntek délben kereket oldottak Aradon a rendőri kísérlet elől, miközben a törvényszékre vitték őket vizsgálati fogságuk meghosszabbítására. Egyikük feleségét bűnsegédlettel gyanúsítják.

Az Arad Megyei Törvényszék ügyészei által az Agerpres hírügynökségnek küldött hétfői közleménye szerint a 42 éves mácsai férfi felesége egy személygépkocsit, egy mobiltelefont és egy telefonkártyát hagyott a szökevényeknek az igazságügyi palota közelében.

A két gyanúsított férfit előzetes letartóztatásuk meghosszabbítására szállították október 4-én, pénteken a törvényszékre. A fogvatartottaknak a rendőri járműről való leszálláskor sikerült megszökniük, sajtóhírek szerint a bilincset még az autóban sikerült levenniük a kezükről. Egyiküket a közelben elfogták a rendőrök, a másik azonban – a mácsai illetőségű őrizetes – elmenekült. Őt néhány óra múlva fogták el a magyar határ közelében, Nagyiratos térségében (abban az irányban található Mácsa is). Feleségét hatósági felügyelet alá helyezték a szökésben való segítségnyújtás miatt, a két gyanúsított ellen pedig szökés miatt is büntetőeljárás indult.

 

A rendőrség közölte, hogy a szökevények annak a háromfős bandának a tagjai, amelyik július 5-én Világoson robbantásos módszerrel kifosztott egy bankautomatát, 200 ezer lejt (mintegy 40 ezer eurót) lopva el. A társaság Horvátországban is kifosztott hasonló módszerrel egy pénzkiadó automatát, és másik hármat is kiszemelt már, de közben Romániában elfogták őket.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.