Magabiztos UTA-győzelem Pécska ellen

Az első félidei hátrány után fordított, végül kiütéses győzelmet aratott a harmadosztályú Pécskai Progresul ellen az UTA labdarúgócsapata a szombat délelőtti edzőmeccsen.

Az utánpótláscsapat ellen aratott 7–0-s „bemelegítés” után a második felkészülési mérkőzését is magabiztosan nyerte a 2. Liga éllovasa.

Bálint László vezetőedző tanítványai szombaton az újaradi Motorul-pályán az egy osztállyal lejjebb szereplő, de ott az Arad megyei csapatok közül a legjobban teljesítő pécskaiakat látták vendégül, akik nem is illetődtek meg az élvonalba törekvő UTA-játékosoktól, és Sergiu Popa révén 1–0-s vendégvezetéssel mentek pihenőre a felek az első 45 perc után.

Térfélcsere után a teljes csapatot lecserélte a hazaiak trénere, a hazaiak pedig Oroian mesterhármasa, valamint Buhăcianu és Melinte góljainak köszönhetően 5–1-es diadalt arattak.

A tervek szerint az UTA január 31-én a negyedik ligás Kisjenővel játszik újabb edzőmeccset, majd Antalyába utazik edzőtáborozni.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.