UTA: gólzápor az utánpótláscsapat ellen

Kiütéses győzelmet aratott az év első edzőmeccsén az UTA: a másodosztályú labdarúgócsapat szombaton 7–0-ra verte a klub 19 éven aluliakból álló utánpótlás együttesét.

Az újaradi Motorul-pályán rendezett felmérőn Bálint László vezetőedző szinte a teljes játékoskeretnek lehetőséget adott, legalábbis azoknak, akik sérülés vagy más ok miatt nem kellett kihagyják a felkészülés kezdetét. Az első félidőben 2–0-ra vezettek a „nagyok”, szünet után pedig újabb öt gólt szerzett a 2. Liga tavaszi folytatását az első helyről váró gárda.

A meccs itt megtekinthető:

Az UTA a tervek szerint a harmadosztályú Pécskával és a negyedik ligás Kisejnővel játszik edzőmeccset, mielőtt az antalyai edzőtárborba utazik.

A csapat eddig két hétvéddel erősödött a téli szünetben: Radu Crișan játékjoga az élvonalbeli Astra Giurgiué, de a szezon első felét a másodosztályú Dunărea Călărași csapatánál töltötte, míg a hátralévő részben – kölcsönben – Aradon játszik majd. A klub a honlapon jelentette be a görög-albán kettős állampolgárságú Simo Roumpoulakou szerződtetését is. A 29 éves védőjátékos a görög élvonalban is szerzett tapasztalatot, a Kukesi csapatával pedig albán bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-selejtezőben is szerepelt.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.