Újranyomtatják a tankönyveket

Március 6-án jelent meg az a miniszteri rendelet, amely a 2017–2018-as tanévre vonatkozóan szabályozza a VI–XII. osztályosok tankönyveinek újranyomását – hívta fel a figyelmet a rendelet megjelenésére Király András, az RMDSZ oktatásügyi államtitkára a szövetség hírlevelében.

Király András

Rámutatott: a szóban forgó rendelet értelmében a megyei tanfelügyelőségeknek március 13-ig kell összesíteniük az iskolák rendeléseit annak érdekében, hogy június 16-ig a tankönyvkiadók újranyomtassák a szükséges tankönyveket. A rendelet meghatározza az újranyomás osztályonkénti százalékarányait is. A tanfelügyelőségeknek legkésőbb július 14-ig gondoskodniuk kell az iskolák megfelelő tankönyvellátásáról. A rendelet kitér azon XI–XII. osztályosok esetére is, akik a 2016–2017-es tanévben nem jutottak hozzá az ingyenes tankönyvekhez, ugyanis ezeknek a rendeléseknek is eleget kell tenni.

„Az ősszel ötödik osztályt kezdő tanulóknak az új tantervek megjelenése miatt új tankönyvekre lesz szükségük. Ennek érdekében a minisztérium egy egyszerűsített procedúrát kíván gyakorlatba ültetni” – mondta Király András.

A rovatból ajánljuk:

Eső után köpönyeg: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ
Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány sürgőségi rendelettel módosította helyi adók és illetékek törvényét, ami átlagosan 70-80 százalékos adóemeléshez vezetett. De a gyakorlatban például Aradon a lakóépületek éves adója több mint százszázalékkal nőtt bizonyos esetekben.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek az egészségügyi kormányzat.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.